Mátyus Csaba

Mátyus Csaba
1967-ben születtem Budapesten. Általános iskolai tanulmányaimat Pusztavacson végeztem 1982-ben, majd építőipari középiskolába jártam Budára, ahol 1986-ban érettségiztem. 1988-ban lettem magasépítő technikus, 1993-ban vettek tervezői nyilvántartásba, 2001-ben építési műszaki ellenőri szakképesítést szereztem, illetve ekkortól lettem felelős műszaki vezető is. Eddigi pályafutásomat végig az építőiparban töltöttem el. Munkámat a volt ÉKÜ-ben kezdtem művezetőként, majd Hernádon dolgoztam a termelőszövetkezetben, mint építésvezető. 20 éve kezdtem el a saját szakterületemen vállalkozni, cégem azóta is tervezéssel, műszaki vezetéssel és műszaki ellenőrzéssel, építőipari fővállalkozással valamint beruházások lebonyolításával foglalkozik.
Családommal együtt Gyónon, a Kun utcában élek. Három gyermek édesapja vagyok, közülük két közös gyerekünket neveljük élettársammal, akivel 20 éve vagyunk egy pár.
 
Mivel a 7-es számú körzetben lakom magam is, itt élem a mindennapi életemet, így naponta látom, hallom, tapasztalom a körzetünk problémáit, ezáltal ismertek előttem a megoldásra váró feladatok is. Fontosnak tartom, hogy olyan ember képviselje az itt élő lakosságot, aki nemcsak látogatója, hanem átélője is a mindennapjainknak.
 
Körzetünk nehézségei közé tartozik, hogy nemcsak belterületei, hanem lakott külterületei is vannak, ahova soha nem jut pályázati pénz.
A főbb tennivalókat mindezek ismeretében az alábbiak szerint határozommeg:
 
1.      Ezeken a lakott külterületi részeken az utcák minősége erősen kifogásolható, azok legalább rendszeres karbantartása elengedhetetlen. De az egész gyóni városrész igen elmaradott az utcák minőségét tekintve.
2.      A szükséges csapadékvíz gyűjtése és szikkasztása az utcákban önkormányzati feladat kell, hogy legyen, mint ahogyan a város más területein is az.
3.      A közbiztonság növelése érdekében feltétlen szükség van a közvilágítás biztosítására is.
4.      Az óvoda és posta mellett megfelelő számú és kialakítású parkoló kiépítése is fontos feladat.
5.      Ezen a településrészen is szükség van egy játszótérre, melyet mind a kisgyerekek, mind a nagyobbak használhatnak, illetve ahol a gyermekfelügyeletet ellátó szülők is kellemes környezetben tölthetik el idejüket.
6.      Kihasználatlanul áll a posta mögötti extrémpark, melyet a gyerekek igényei szerint kell nyitva tartani.
7.      A gyóni temetőben a lakosok igényei szerinti ravatalozó épületet meg kell építeni.
Ezen fontos feladatok megoldása érdekében kérem, támogassák törekvéseimet, válasszanak meg körzetünk képviselőjének, ígérem, megszolgálom bizalmukat.
 
Mátyus Csaba
a 7. sz. választókerület képviselőjelöltje